Amint arról korábban a Kékvillogó is beszámolt a Való Világ egykori sztárját, Auréliót 3 év 5 hónap börtönre ítélte a bíróság emberrablás és drogügye miatt. A reality sztár aztán 2022. február 16-án kezdte meg a börtönbüntetését, de valamiért úgy gondolta, idén már nem lesz rácsok mögött. Tévedett.

Az emberrablás

Ahogyan azt akkoriban portálunk is megírta, Aureliótól közel 200 ezer forintot lopott el az egyik régi ismerőse. A vád szerint a Való Világ korábbi győztese ezt követően több barátjával együtt elrabolta az illetőt, annak érdekében, hogy visszaszerezzék tőle az ellopott pénzt. Az eset egyébként még 2017 októberében történt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Autóba tuszkolták

Amikor Aurelio mindezt észrevette, vagyis, hogy eltűnt a kabátjából 180 ezer forint, két társával a dusnoki kocsmába ment, ahol a tolvaj is tartózkodott. A vád szerint a tolvajt megverték, autóba tuszkolták, majd a nagyszüleihez vitték, mert azt állította, ott rejtette el a pénzt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Csak később engedték el

Miután ezt nem találták meg, Bajára indultak, hogy Aurelio lakásán aláírassanak vele egy nyilatkozatot, amiben elismeri a tartozását. A férfit csak ezután engedték szabadon.

Két ügyet vontak össze

Aureliót aztán az emberrablás miatt 2 év 3 hónap börtönre ítélte a bíróság, ám korábban drogügyei miatt is kapott 1 év 2 hónapot, így a bíróság döntésének értelmében azt is le kell tölteni. Így a reality sztár jelenleg is az összevont büntetését tölti, ám valamiért úgy gondolta idén már nem kell rácsok mögött tartózkodnia.

Házi őrizetben bízott

„Nagyon remélem, hogy kapok kedvezményt és a büntetésem egy részét házi őrizetben tölthetem. Van egy időpont, amely idénre szól, de nem szeretném elárulni, mert csendben akarok távozni, és majd csak utána mesélni erről. A strigulákat viszont húzom” – mondta még az év elején a Blikknek, a tervezi viszont most összedőlni látszanak.

Idén biztos nem szabadul

A portálnak Aurelio ügyvédje ugyanis azt mondta, ügyfele legkorábban 2022. januárjában hagyhatja majd el a börtönt. „Bízunk abban, hogy Aurelio a jó magaviselete miatt megkapja a kedvezményt és januárban feltételesen szabadlábra helyezik, így a drogügyéért kiszabott büntetést már úgynevezett reintegrációs őrizet alatt töltheti.”

Jövő január

„Ehhez az kell, hogy a fő bűncselekmény – mely ez esetben az emberrablás – miatt kapott büntetés legalább kétharmadát letöltse bent, ezt számításaim szerint januárban éri majd el” – magyarázta az ügyvéd, aki azt is elmondta, mi vár majd a sztárra a szabadulás után:

Méltósággal viseli

„Nem feltétlenül kell majd háziőrizetben, a négy fal között lennie, de valószínűleg lokalizálni fogják a mozgásterét Bajára. Kap majd egy nyomkövetőt, és azzal figyelik, hogy ne hagyja el a várost. Ami viszont elengedhetetlen, hogy legyen rendes munkája, ahová folyamatosan eljár. Ez mondhatni a legfontosabb pontja a feltételes szabadlábra helyezésének. Én úgy gondolom, ezt mind be fogja tartani, mert szeretne minél előbb szabadulni. Méltósággal viseli a büntetését, de ő egy elég emocionális fiú, emiatt hullámzó lelkiállapotban éli meg a bent töltött időt.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kapcsolódó:

Piperkőc vagyok, ami sokaknál kiveri majd a biztosítékot, még egy vallomás a börtönbe készülő Aureliótól

Kiemelt kép: Aurelio – Forrás: LifeTV