Húsz év börtönbüntetésre ítélte a perugiai bíróság az olaszországi gyermekgyilkost. Bradács Katalint bűnösnek találták a kétéves kisfia, Alex halálra késelésében, és egyben a gyászoló apának megítéltek 350 ezer euró azonnali kártérítést is.

Korábbi felnőtt filmessel jött össze a férfi

Mint arról a Bors többször beszámolt, az egykori felnőtt filmes és párja, Juhász Norbert kapcsolata már a közös kisfiuk megszületése előtt megromlott. A viták addig fajultak, hogy az ügy végül a magyar bíróságra került. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem akarta, hogy az apjához kerüljön a gyerek

Az ítélethirdetés előtt azonban Katalint valaki figyelmeztette, hogy minden valószínűség szerint az apánál fogják a kis Alexet elhelyezni. Ezt nem várta meg, inkább a kisfiúval együtt Olaszországba utazott. Ott kapta a hírt, hogy a bíróság valóban számára kedvezőtlen döntést hozott. Katalin a kétéves gyermeket több késszúrással valósággal kivégezte, majd a holttestet bevitte egy élelmiszer-áruházba.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elmebeteg

A rendőrség a gyilkossá vált anyát hamar elkapta. Eleinte kérdéses volt a büntethetősége, ám egy háromtagú szakértői bizottság megállapította, hogy az elmezavara nem olyan súlyú, ami akadályozná őt tettei következményeinek felismerésében. Ebből következően megkezdhették a büntetőpert. Az olasz bíróság ma az ügyben ítéletet hozott. Az ügyész 30 éves szabadságvesztést indítványozott, de a bíró ennél enyhébb ítéletet hozott.

Csak 20 évet kell rács mögött töltenie

Tekintettel arra, hogy Katalin részlegesen elmebeteg, az elsőfokú ítélet szerint csak 20 évet kell a rácsok mögött töltenie. Az apának megítéltek 350 ezer eurónyi azonnali kártérítést is.

„Az ítéletet korrektek tartom”

Véleményezte a jogász, és hozzátette, a magyar joggal ellentétben az olasz lehetővé teszi, hogy a hasonló büntetőperek során kártérítést is megállapítsanak.

Az anya a tárgyaláson is balhézott

Bradács Katalin a tárgyalássorozat alatt többször is összetűzésbe került a bíróval a nő viselkedése miatt. Az egykori pornós ma is kinyilvánította, hogy nem kíván ott maradni, és balhézni kezdett. Végül kérte, hogy vigyék vissza a börtönbe. Az ítéletet így távollétében hirdették ki.

Megölte kisfiát

Mint arról a Kékviloogó.hu is beszámolt, B. Katalin 2021-ben több késszúrással ölte meg kétéves fiát, miután Olaszországba szökött vele. A magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el a kis Alexet, az anya azonban nem akarta átadni a gyereket, emiatt mentek külföldre.

Pánik a Lidlben

Katalin, aki egyébként korábban felnőtt filmes színész volt, kegyetlen módon végzett a kisgyermekével, majd egy közeli Lidl áruházba ment, ahol a kasszaszalagra helyezte a holttestet. A kisfiún a pénztáros és a vásárlók próbáltak segíteni, a mentők is a helyszínre érkeztek, de már nem tudták megmenteni a kis Alex életét.

Fotókat készített a meghalt gyermekről

Ezután a nő fotókat készített a gyermek holttestéről, amiket elküldött az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület egyik tagjának, Kalmár Lászlónak – azzal a szöveggel, hogy a gyermek most már senkié nem lesz. A fotókat Kalmár László küldte tovább a gyermek édesapjának.

A gyilkos anya nem mutatott érzelmeket a bíróságon

A Bors azt írja, hogy január 12-én tartották az első tárgyalási napot, melyre Katalin egyenruhások gyűrűjében, bilincsbe verve, egy sárga mellényben érkezett. Érzelmeket nem mutatott, egy könnycsepp sem gördült le az arcán.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Facebook