Tovább gyűrűzik a botrány a Vígszínház előadásaira értékesített hamis jegyekkel kapcsolatban. A napokban kiderült: csalók árusítanak az interneten érvénytelen jegyeket a színház legnépszerűbb előadásaira, amikkel egyre több vendég érkezik hiába a helyszínre. A jegyeket az egyik sokak által használt közösségimédia-felületen árulják. Egyes információk szerint 2-3 hónapja zajlik a csalássorozat, nagy számú károsulttal. A rendőrségi nyomozás már elkezdődött.

Hamisított jegyekkel érkeztek

„Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi hetekben több néző is hamisított jegyekkel érkezett az előadásokra. A dokumentumok formátuma minden esetben szinte ugyanolyan, csak a dátumot módosítja az elkövető. Az eddig beérkezett információk alapján az egyik legnagyobb közösségi média-felületen árusítják az elektronikus jegynek látszó dokumentumokat” – írta a színház a helyzetre reagáló közleményében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hivatalos helyen vásároljanak!

A színház vezetői felhívják a figyelmet arra, hogy a színház csak az intézmény értékesítési pontjain, valamint a hivatalos honlapon, a jegy.hu oldalán, illetve a hivatalos értékesítési partnereknél váltott jegyekért tud felelősséget vállalni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Segíteni a károsultakon

Mivel a színház és a nézők közös érdeke, hogy senki ne váljon a csalók áldozatává, ezért szeretnének segíteni a károsultakon, akikkel szeretnék felvenni a kapcsolatot, hogy együtt tudják megtenni a szükséges lépéseket a hatóság felé. Ezért mindenkitől azt kérik, hogy a [email protected] e-mail-címen jelezzék, ha hasonló kár érte őket.

Hónapok óta tart

Egyes információk szerint 2-3 hónapja zajlik a csalássorozat, nagy számú károsulttal. A rendőrségi nyomozás már elkezdődött. „A jegypénztárban ülő hölgy és a jegyszedő idős Úr is szinte könyörgött, hogy tegyünk feljelentést, mert már a Pál utcai fiúk előadás napján nem akarnak bejönni dolgozni, annyi a hamis jegy folyamatosan. A Padlásra is ugyanúgy hamisítanak egyébként” – írta egy hozzászóló a színház oldalán.

„Ezek után kétszer is meggondolom”

„Közönségszervezőtől veszem a jegyeket és sosem csalódtam még! Nem fizetek semmi plusz költséget, de mindig tud jegyet szerezni!” – tette hozzá egy kommentelő. „Én idáig többször is vettem jegyet ismeretlentől és adtam is el, soha nem volt semmi probléma, mindenki jól járt, de ezek után kétszer is meggondolom” – fogalmazott egy másik színházba járó.

Többször is el lehet adni

„Elektronikus jegyet csak ismerőstől veszek át, hiszen a beváltásig a valódi elektronikus jegyet is akár többször el lehet adni, és csak az előadás előtt derülne rá fény, hogy pórul járt a vásárló. Ebben az esetben hiába ellenőrizném a jegyet a színházzal, hiszen a jegy valódi” – írta egy tapasztalt vásárló.

„Jó lenne nem másodkézből vásárolni”

„Ha a színház oldaláról lehetne jegyet venni, sokan nem másodkézből vásárolnának. A Pál utcai fiúkra és a Padlásra esélytelen jó helyekre jegyet váltani hivatalos oldalakról. A közönségszervezős dologgal nagyon nem értek egyet, mert miért fizessek bárkinek azért plusz pénzt, hogy megvehessek olyan jegyet, amit amúgy én is megvennék a színház oldaláról, ha nem lenne lefoglalva előre, ezeknek a személyeknek. Más, ha valaki lebetegszik, más programja van és eladja Facebook-csoportokban, de amikor egy bejegyzés arról szól, hogy 1 főnek hány színházba van jegye mindenféle előadásokra, azért kicsit durva az internet korában” – olvashattuk ezt a véleményt.

Nem új a probléma

„Ez egy új fajta csalási mód. Szomorú, hogy már színházjegyek révén is visszaélnek a jóhiszeműségünkkel” – írta egy néző, de rögtön jött a cáfolat „Nem új fajta, körülbelül három éve volt, hogy 41-szer adták el ugyanazt a két jegyet! Az összes jegy hamisítvány volt, amit az elkövető saját maga tervezett. Minden előadásra újra és újra…” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a Vígszínház. Fotó: archív