Elképesztő dologra készült egy nő Szegeden! Alvó férjére gyújtotta rá az „otthonukat”, a férfi azonban szerencsére még időben felébredt.

Múlt pénteken történt

Az ügyészség közleménye szerint a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki múlt péntek éjjel, Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló építményt, miközben a férfi odabent aludt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Agresszív viselkedés

A megalapozott gyanú szerint a házaspár egy híd alatt, sátorokból készített felépítményben lakott, és a feleség már korábban is több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Felgyújtotta a sátrat

Aznapi vitáikat követően, 2023. május 19-én, éjfél körüli időben a nő megvárta, míg a férfi aludni tér, majd pár perc elteltével felgyújtotta a sátrat, azért, hogy férje tűzhalált haljon.

Felébredt a férfi

A férfi azonban feleszmélt és sikerült sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna, derült ki az ügyészség közleményéből.

Fotó a helyszínről:

Letartóztatás

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének okán indítványozta.

Fellebbeztek

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását az ügyész indítvánnyal egyezően, egy hónapra elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette, míg az ellen a védelem fellebbezést jelentett be. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Amfetamin, kokain, gina: brutális mennyiségű drogot találtak a zsaruk a budapesti dílereknél – Videón a rajtaütés

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: Ügyészség