Hat év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2021 tavaszán súlyosan bántalmazta, majd megfojtotta feleségét egy szegedi panzióban. Az 51 éves férfit erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek.

Megszakadt a házastársi kapcsolat

A hat kisegítő osztályt végzett férfi és a tanár, gyógypedagógus végzettségű nő között már a bűncselekmény előtt csaknem egy évvel megszakadt a házastársi kapcsolat, az asszony be is nyújtotta a válókeresetet. Ennek ellenére a férfi a nő közelében maradt, az utcára kerülve a korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és ruházatait is ott tárolta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszüntetett eljárások

A férfival szemben az asszony kezdeményezésére több eljárás is indult, de ezek között voltak olyanok, amelyeket a rendőrség – bizonyíték hiányában – megszüntetett. A bíróság a férfi távoltartását is elrendelte, ennek időtartama azonban 2021 áprilisában lejárt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Dulakodtak

A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy a férfi és a nő április 23-ra személyes találkozót beszélt meg, ennek helyszínéül egy szegedi panzióban béreltek szobát. A találkozón dulakodás alakult ki. Először a nő két fém csővel utötte meg a férfit. Ezt követően a vádlott elvette azokat a nőtől, majd ütötte és szurkálta. A nő ennek betudhatóan a földre került, ám az ülő, fekvő helyzetben lévő asszonyt tovább bántalmazta a férfi.

A férfi nem állt le

A vádlott ezt követően a nő nyakára lépett. Kezével a falnak támaszkodott, és addig folytatta, amit elkezdett, amíg a nő megfulladt. A hivatalos jelentés szerint az ütésektől még nem hunyt el a nő, hanem a fulladás volt a tragédia oka.

Elhajlott a fémcső

Az áldozat több mint 50 sérülést szenvedett el. Többnyire a nő fejét bántalmazta a férfi. Olyan erejű ütéseket mért áldozatára, hogy egy fémcső el is hajlott derékszögben.

Először elismerte, majd tagadta

A vádlott először elismerte, hogy ő okozta a nő halálát. A bíróságon már azt mondta, felesége éveken át kihasználta őt és több alkalommal is provokálta. A férfi állítása szerint a panzióban is a nő támadt rá, ami ellen védekezett. A részletekről azt mondta, nem emlékszik rájuk, a nő halálát viszont tagadta, hogy ő okozta volna.

Beszámítható volt a férfi

A szakértő szerint a sértett értelmi képessége alacsony volt. A férfi gyermeteg módon függött a nőtől. Bár maga a bűncselekmény felfokozott érzelmi állapotban történt, a férfi beszámítható állapotban követte azt el.

Csak az önvédelem volt jogos

A bíró szerint jogosan védte magát a férfi a támadástól. A fémcsövek elvételét követően azonban nem volt indokolt a támadás, a nő nála jóval gyengébb volt. A táblabíróság a döntésével megváltoztatta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény minősítése és a szabadságvesztés időtartama nem változott, az ítélőtábla azonban kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét és mellőzte a vádlottal szemben a közügyektől eltiltás büntetést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció