Lényegében alig tudunk valamit a Győr-Moson-Sopron vármegyei városban történt eseményekről. A tettes egyelőre nincsen meg, a zsaruk pedig helyszínelnek.

Innen indult minden

Vasárnap délután érkezett a bejelentés a rendőrségre, melynek nyomán az egyenruhások kiszálltak egy lakótelepi lakásba Csorna városában – közölte vasárnap este oldalán a police.hu. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egyből látták, hogy mi történhetett

Itt délután háromnegyed négykor egy holttestre bukkantak. A 39 éves férfi halálával kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja is. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés még vasárnap este is tartott. A rövid tájékoztatás több információt nem tartalmazott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ablaktöréssel hatoltak be

A Kisalföld úgy tudja, a város a Felsőszeri lakótelepén történt a bűncselekmény. Információik szerint a családtagok értesítették a rendőröket, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni szerettükkel. Végül a tűzoltók törték be az ablakot, így jutottak be a lakásba.

Cégtulajdonos volt a férfi

A férfi albérletben lakott ott és egy helyi vállalkozás tulajdonosa volt. Egy veszélyes, éles eszközzel végzett vele gyilkosa. A rendőrök a környéken működő térfigyelő kamerák felvételeit is áttekintik. A feltételezett elkövető esetleges elfogásáról egyelőre nincs hír.

Több emberölés volt a hétvégén

Nem ez az első gyilkosság, amelyről vasárnap hírt ad a rendőrség. Mint korábban mi is beszámoltunk róla, április 2-án kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint az előző nap Szegeden egy férfi megölte a vele együtt lakó testvérét, majd magával is végzett

Mindent kiderítenek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a helyszínre érve megállapították, hogy a bejelentés valós, a lakásban két férfi holttestét találták meg. Emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, vizsgálják az eset körülményeit

Így gyilkolhatta meg testvérét

A Délmagyar információi szerint egy Kossuth Lajos sugárúti társasházban történt a tragédia. Mint írják, az egyik férfi fojtogatás áldozata lett. A portál fotóinak tanúsága szerint a rendőrök még délután is helyszíneltek, a lépcsőházba sem lehetett bemenni.

Elszaporodott esetek?

Sajnos rövid időn belül nem ez az első olyan tragédia, ahol gyilkosság előzi meg az öngyilkosságot. Múlt hét csütörtökön éjfel előtt egy férfi hívta a rendőröket Mohácson. Közölte velük, hogy felesége életét már kioltotta, és azt tervezi, hogy magával is végezni fog. A rendőrök rögtön a helyszínre siettek.

Búcsúlevelet találtak

A férfi búcsúlevelet hagyott, amelyben tettét felesége súlyos betegségével indokolta. A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel gyilkolta meg meg feleségét, majd a következő golyóval magát is megölte. A gyilkosság eszközét a nyomozók lefoglalták.

Veszprém vármegyében is volt tragédia

Tavaly októberben pedig tavaly október 11-én két holttestet találtak az egyik révfülöpi családi házban. Kiderült, egy nyugdíjas házaspár halt meg. A rendőrség közlése szerint a 76 éves B. György és felesége hunyt el. A nyugdíjas férfi megfojtotta mozgáskorlátozott feleségét, majd magával is végzett családi házuk teraszán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Mihádák Zoltán.)