Döbbenetes dolgok derültek ki arról a 17 éves fiúról, aki a gyanú szerint egy iskolai mészárlást tervezett végrehajtani. A fiatalkorú miskolci Leventét múlt csütörtökön fogták el a TEK kommandósai, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását

Külföldről érkezett a jelzés

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy március 29-én az Interpol irodája értesítette a magyar rendőröket, hogy az egyik külföldi hatóság egy közösségi online oldalon egy élet elleni bűncselekménnyel kapcsolatos bejegyzést észlelt, ami egy magyarországi felhasználóhoz köthető. Innentől kezdve a magyar hatóságok azon voltak, hogy rajtaüssenek a felhasználón, s mindez 24 óra alatt sikerre vezetett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Akadt több ilyen poszt is

Egy 17 éves fiú volt az, aki a már említett chatfórumon közzétette az ominózus bejegyzést. Aztán elég hamar kiderült, hogy nem csak ez az egy poszt köthető a nevéhez. A tinédzser több online közösségi platformon is hangoztatta azon tervét, hogy valamelyik általános iskolában lövöldözni fog. Megtervezte, hogy ha betölti a 18. életévét, fegyvert fog vásárolni. Az ehhez szükséges engedélyeztetési eljárással teljesen tisztában volt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Tagadta a bűncselekmény elkövetését

„A gyanúsítotti kihallgatásán tagadta az emberölés előkészülete bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, nem kívánt senkit sem megölni és fegyvert sem akart szerezni. Saját maga közölte, hogy nagyon komoly pszichés problémákkal küzd, és szerinte erre vezethetők vissza a bejegyzései” – nyilatkozta a Blikknek dr. Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Mindent eltervezett

„A fiatalember, aki két éve magántanulóként végezte a középiskolát, a volt általános iskoláját tervezte tette helyszíneként, mivel az számára közeli és elérhető, valamint ott alapos helyismerettel rendelkezik. Felvázolta, hogy az iskolába hogyan történne a behatolás, az esetlegesen ellene fellépő gondnokkal szemben is fegyvert használna. Emellett azt is tervezte, hogy legalább kettő osztályterembe akar bejutni” – tette hozzá a szóvivő a Blikknek.

Ötven iskolást akart meggyilkolni

Egy teremben jellemzően húszfőnyi általános iskolai tanuló tartózkodik, így ha két teremmel számolt, ötven főre tette azoknak a kiskorú tanulóknak a számát, akikkel szemben fegyvert szándékozott használni a férfi.

Amerikai mintára  

Az amerikai iskolai mészárlások elkövetői szinte minden esetben meghalnak a gyilkosságok után, a miskolci fiú sem gondolta ezt másként a saját esetében. A bejegyzései alapján öngyilkossági hajlamok egyértelműen azonosíthatók, de saját maga is úgy vázolta fel, hogy ha a cselekményét végre tudja hajtani, akkor önmaga ellen fordítaná a fegyvert, de azt is feltételezte, hogy nem lenne képes önmagával végezni.

Meg akart halni  

„Ekkor viszont a cselekményét megakadályozni szándékozó, helyszínre kiérkező rendőrök ellen fordítaná a fegyvert, és ilyen módon kikényszerítené, hogy tűzharc keretében lelőjék. Hiszen nem látta tovább értelmét a saját életének, 19 éves koránál tovább nem is szeretett volna élni” – magyarázta a szóvivő.

Mentális problémák, céltalanság  

„Saját magáról elgondolt mentális betegségeire, közösségbe való beilleszkedési problémáira vezette vissza a céltalanságát. Saját elképzelései szerint az ismeretségi körből maroklőfegyverhez vagy vadászpuskához gondolta, hogy hozzájut, de a kivitelezéshez félautomata fegyvert talált alkalmasnak. Lövészklubba akart belépni nagykorúsága után, hogy legálisan szerezhessen magának lőfegyvert” – tette hozzá a szóvivő.

A fővárosba szállították

A miskolci fiút március 30-án este, miskolci otthonában fogták el, ezután Budapestre szállítottak, majd gyanúsítottként hallgatták ki emberölés előkészülete miatt. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele akár öt évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A fiút kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A bírósági meghallgatás után a bíró egy hónapra elrendelte a fiú letartóztatását. A fiatalkorú fejlődését és életkori sajátosságait szem előtt tartva ennek végrehajtását javítóintézetben rendelte el. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: az őrizetbe vétel pillanatai. Forrás: TEK