A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség minősített csalás bűntette miatt vádat emelt két férfi ellen, aki az úgynevezett unokázós csalás módszerével csaknem húszmillió forintot szerzett meg egy idős sértettől – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség szerdán.

Átverték

A közlemény szerint az elkövetők még 2019 decemberében egyik este felhívták az idős korú sértettet. Az akkor még nem annyira közismert módszert alkalmazva egyikük, magát hivatalos személynek kiadva, elhitette a sértettel, hogy egyik hozzátartozója balesetet szenvedett és jelentős anyagi kár is keletkezett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Személyes jellegű adatok

A módszer lényege: a beszélgetés közben a sértett önkéntelen elszólásaiból megtudott információk – például a sértett gyermekének a neve, egyéb személyes jellegű adatok – alapján a beszélgetést átvevő másik elkövető már mint a hozzátartozó beszél az áldozattal.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Közel 20 milliót adott

A konkrét ügyben a két férfi megtudta a kilencven év feletti, Szigethalmon lakó sértettől, hogy otthonában húszmillió forintot tart széfben és rá tudták venni arra, hogy azt adja át egy futárnak, akit ők küldenek el hozzá.

Vérszemet kaptak

A sértett ezután tizennyolc és félmillió forintot adott át a futárnak. „Az egyik vérszemet kapott elkövető még arra is vette a bátorságot, hogy visszahívja az idős embert, és közölte vele, hogy kevés lesz a pénz és küldje el a maradék másfél millió forintot is”. Erre azonban a sértett már nem volt hajlandó – áll a közleményben.

Gödöllőn is lecsaptak

Amint azt korábban a BudapestKörnyéke.hu is megírta egy férfi hívta 2022. január 24-én délután a 70 éves nénit, a hívó a fiaként mutatkozott be, és azonnali segítséget kért. A telefonban egymást váltó hívók mindegyikének megvolt a kitalált mese szerep szerinti szövege, a készülékbe egy másik hang ügyvédnek mondta magát és vázolta a megrémült asszonynak a történteket és fia szabadon bocsátásának feltételét.

Kitalált történet

A kitalált történet szerint az idős nő fia egy kábítószerrel teli csomagot akart feladni, amikor a rendőrök elfogták. Óvadék ellenében kerülhet ki, amelynek összege 3,5-6,5 millió forint között várható. Az asszony közölte, csak 1 milliót tud összeszedni, válaszul egy magát ügyész-helyettesnek kiadó nő zavarta még jobban össze jogi csűrcsavaros mondatok felolvasásával, majd újfent az „ügyvéd” vette át a szót. Ideiglenesen elégségesnek ítélte a felajánlott összeget és sorolta az asszony teendőit. Közölte azt is, egy férfi fog érkezni kocsival a pénzért, írta akkor a police.hu.

Kamu volt az egész

Az idős mindent úgy tett, ahogyan kikötötték, nem sokkal később egy autó állt meg háza előtt, átadta a csomagot, a sofőr pedig elhajtott. Később elpanaszolta a vele történteket lányának, aki beszélt az állítólag bajba került testvérével. Természetesen semmi hasonló nem történt vele, ezután tettek feljelentést.

Itt jöttek képbe a rendőrök

A bűncselekményről tudomást szerző rendőrök minden lehetséges módon igyekeztek az egyetlen arccal rendelkező tettes nyomára bukkanni. Egy nap sem kellett és a 69 éves budapesti nyugdíjast már a kihallgatóban kérdezgették a nyomozók.

Erre hívja fel a figyelmet a rendőrség

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, az ilyen és hasonló jellegű átverések csak akkor előzhetők meg, ha a hívott fél kellő bizalmatlansággal és fenntartással fogadja a hallottakat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az áldozattá válás elkerülése érdekében hívta életre néhány évvel ezelőtt a „Bontsa a vonalat!” kampányát. Számtalan helyszínen, idősek és hozzátartozóik ezreivel osztották meg tanácsaikat.

A mese változik a szándék nem

Az évek alatt változott a mese szövege, az átverők híváskori létszáma, összetétele, az elkövetői szándék azonban állandó maradt: minél gyorsabban, minél nagyobb összeget kicsalni az együttérzést, a jóérzésű hiszékenységet, az aggodalmat kihasználva. Ne tegyen jót a csalókkal, tegyen nekik keresztbe és „Bontsa a vonalat!” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik