Gyerekszállító busznak ütközött egy nő: így nyomozták ki az ügyet a rendőrök

Brutális tömegbalesetet okozott egy monorierdői nő, miután az autójával átment a szemközti sávba, és nekicsapódott egy gyerekeket szállító kisbusznak. A tettes összesen 14 sérültért felelős, a rendőrök pedig befejezték az ügy vizsgálatát, így az folytatódhat az ügyészségen.

Tömegszerencsétlenséget okozott

A gondatlan vétség miatt tömegszerencsétlenséget eredményező büntetőeljárásban a Borsod megyei rendőrök egy 42 éves monorierdői nővel szemben intézkedtek. A tömegbaleset okozásával gyanúsított nő 2019. június 12-én 16 óra 50 körül, a 37-es számú főúton, a 19. kilométernél, a Szerencs és Miskolc közötti szakaszon balesetezett az autójával, amelyben ketten utaztak a sofőrön kívül.

Megtörtént a baj

A monorierdői nő békésen haladt a 37-es számú főúton, amikor hirtelen áttért a szembe sávba, és frontálisan ütközött egy szlovák busszal, amelyben gyerekek is utaztak.

A 42 éves nő autója totálkáros lett

14 sérült

A durva balesetben 14-en sérültek meg, közülük az autó sofőrje és a másik jármű két fiatalkorú utasa és egy férfi súlyosan megsebesült. További nyolc szlovák állampolgárságú gyerek és a személyautó két utasa könnyebben sérült a tömegszerencsétlenség során.

A busz elülső oldalába csapódott bele a személygépjármű

A baleset során az autók teljesen összetörtek

A rendőrök kivizsgálták az ügyet

Befejezték a nyomozást

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a tömegbaleset nyomozási szakaszát, a keletkezett iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

Kiemelt fotó: Helyszíni fotó – Forrás: Police.hu

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Baleset
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Családi ház előtt kapta elő a fegyverét és kezdett lövöldözni: szerelmi bánata miatt benyugtatózta magát a férfi

Gázpisztollyal sétált körbe, majd kezdett el lövöldözni a tettes Érden. Mint kiderült, a f…