Koszos papuccsal lépett be a lakásba a férj, majd a feldühödött feleség egy palacsintasütővel támadt neki

Döbbenetes dolog történt egy Pest megyei településen. Egy feldühödött asszony egy palacsintasütővel támadt neki férjének, miután az ura koszos papuccsal lépett a frissen mosott padlóra. A tettes ellen a Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt.

Megromlott a házasságuk

A vádirat szerint a házastársak között már több éve megromlott a kapcsolat, de  egy fedél alatt éltek egy Pest megyei településen.  

Ezen durrant el az asszony agya

A feleség egy őszi napon – miután felmosott – éppen palacsintát kezdett sütni a  konyhában. Ekkor toppant be a férj, aki a kinti papucsát nem váltotta át amikor a  frissen mosott kőre lépett. 

Hatalmas haragra gerjedt

A nő ettől olyan haragra gerjedt, hogy a férfit először ellökte, majd a kezében  lévő forró, olajos palacsintasütővel többször testszerte megütötte. 

Súlyos sérülések

A férj több zúzódást és égési sérülést – köztük nyolc napon túl gyógyulót – is  elszenvedett az asszony bántalmazása következtében. 

Vádat emeltek a nő ellen

A Nagykátai Járási Ügyészség a feleség ellen súlyos testi sértés bűntette miatt  emelt vádat. 

Történt már hasonló

A LikeNews hírportál számolt be még tavaly év végén arról az asszonyról, aki csákánnyal vágra fejbe a férjét, azért mert annak nem ízlett a töltött káposzta.

Karácsonykor történt az eset

Csákánnyal verte fejbe férjét egy Somogy megyei asszony, mert a férfi szerint nem volt elég csípős a töltött káposzta. Az eset karácsonykor történt Gadácson. A LikeNews.hu ebben a cikkében számolt be a szokatlan történetről.

Szégyelli magát az asszony

„Nagyon szégyellem magam azért, amit tettem. Ernővel harminc éve vagyunk házasok, de ilyet még sosem csináltam. Egész délelőtt töltött káposztát főztem egy vájlingban, a tyúkhús mellé három, méregerős cseresznyepaprikát és tört borsot is tettem bele. A kis piros lábosban Ernő elé tettem, aki mégis azt mondta, hogy nem elég csípős. Azt feleltem, akkor egyen máshol, aztán kiöntöttem a káposztát a kertben” – mondta a Blikknek akkor a tettes vagyis Éva.

Szerencséje volt a férjnek

Évában még ezután is tombolt a harag. Felkapta a csákányt, amivel a házuk rozoga bejárati ajtaját támasztották ki, majd azzal hátulról fejbe kólintotta az urát. Szerencsére nem a csákány vége, hanem a közepe találta el Ernőt, így ő maga hívta a mentőket és a rendőröket. Miközben a vérző fejű férfit a kaposvári kórház sürgősségi osztályán látták el, feleségét a kaposvári rendőrségen hallgatták ki. Ott találkozott a házaspár újra.

Kibékültek

„Papa, hol voltál? Papa, jól vagy?” – idézte fel Éva, mit mondott, amikor meglátta a hatalmas turbánnal érkező Ernőt. Sírva borult a férfi nyakába, aki mindent megbocsátott neki. Azóta béke van köztük, csak az asszonyt furdalja néha a lelkiismeret.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Testi sértés
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Családi ház előtt kapta elő a fegyverét és kezdett lövöldözni: szerelmi bánata miatt benyugtatózta magát a férfi

Gázpisztollyal sétált körbe, majd kezdett el lövöldözni a tettes Érden. Mint kiderült, a f…