Megkéselte az osztálytársát egy 14 éves fiú Tatabányán

Döbbenetes dolog történt egy tatabányai iskolában. Egy 14 éves fiú késelte meg az osztálytársát. A tettes indítéka egyelőre nem ismert.

Késelés az iskolában

Megkéselte az osztálytársát egy 14 éves fiú Tatabányán. A rendőrség tájékoztatása szerint szerda délelőtt tíz óra körül érkezett bejelentés hozzájuk, hogy az egyik tatabányai általános iskolában késsel megszúrtak egy fiút.

Mentők vitték el a sérültet

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 14 éves fiatal késsel megszúrta a szintén 14 éves osztálytársát, akit a mentők kórházba vittek.

Eljárás folyik a diák ellen

A rendőrök előállították a feltételezett elkövetőt. A Tatabányai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

Tanárára támadt a diák

Tavaly decemberben szúrta meg tanárát óra végén egy diák a győri Jedlik Ányos Középiskolában.

Nem tetszett a jegy

Az áldozat egy matematika-fizika szakos tanárnő, aki egyébként az intézmény korábbi igazgatójának a lánya. A diák azután támadt oktatójára, miután a tanárnő az érintett fiú szerint túl rossz osztályzattal jutalmazta a teljesítményét.

Hátulról támadt a tanárnőre

A diák dühében késsel rátámadt az osztályteremből éppen távozó pedagógusra, hátulról többször is megszúrta őt. A támadót az osztálytársai fékezték meg.

Súlyosan megsérült a tanárnő

A tanárnő több szúrást kapott, súlyos állapotban vitték a kórházba. Az egyik szúrás a hátát érte, de a tüdejét nem sértette meg a kés. Az alkarján lévő sérüléseit viszont meg kell műteni. A hátsérülései is voltak.

Házi őrizetben van

A győri diák ügye még nem zárult le a bíróság, áprilisban házi őrizetbe helyezték. Novemberben folytatódott a tárgyalása, ahol édesanyja arról beszélt, hogy hibásnak érzi magát a történttekért, mert teljesítménykényszerben szenvedett a fia, amelyet ő nem vett észre.

Júliusban döntöttek az iskolaőrökről

Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így 2020 szeptemberében az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdhette működését az iskolaőri hálózat.

Közel 500 intézményben van iskolaőr

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jött létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van. Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indult el az iskolaőrség működése.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: police.hu

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Erőszak
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Nyílt utcán támadta meg az anyukát: három gyermeknek kellett végignéznie, ahogy a férfi megerőszakolja a nőt

Évekre a fiatalkorúak börtönébe kerülhet az az első fokon elítélt tettes, aki tavaly május…