Két társaság szólalkozott össze 2020. május 22-én a budapesti Deák téren, a vita végén pedig egy szülinapozó férfi késsel esett neki két fiatalnak. A bejelentést követően az egyenruhások azonnal a helyszínre siettek, azonban ott csak a sérült fiatalokat találták meg életveszélyes állapotban, azonban később a tettesek is előkerültek.
Két társaság vitatkozott össze
Május 22-én, éjjel a 20 éves Gergő és egyik barátja, a 16 éves László összeszólalkozott egy másik társasággal, majd előkerült a kés. Az aznap a 18. születésnapját ünneplő férfi mindkettőjüket késsel szúrta meg, esélyt sem adva nekik a túlélésre. Az áldozatok a helyszínen meghaltak.
Gergő becsületes gyerek volt
Az Origo megkereste az elhunyt fiú volt főnökét, aki elmondta, hogy Gergő nagyon becsületes ember volt. “Mindig elvégezte a rábízott munkát, soha nem volt vele gond. Nagyon sajnáljuk a fiút, és persze a családját is. Minden munkatársunkat nagyon megrázta, ami történt” – mondta.
“Meghalt a fiam, mit mondjak?!”
A fiú gyászoló édesapja szóhoz sem jutott, amikor a tragédiával kapcsolatban kérdezték. Gergővel tartott aznap este a testvére is, de ő könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást. A fiútestvér azt is elmondta, tudja, hogy lehetetlen, de szeretné még utoljára megölelni a testvérét.
Gyászoló fiú volt a másik áldozat
2020 áprilisában vesztette el édesanyját, a késelés előtt pedig az édesapjától kellett elbúcsúznia annak a fiúnak, aki a Deák téri késelés másik áldozata lett. A tragikus sorsú fiatalnak a nagymamáján és húgán, Annán kívül csak a kutyája, Debi maradt, akire az utcán talált rá – legjobb barátokká váltak. „Nem tudok megbocsátani az unokám gyilkosának. Én ellene vagyok mindenfajta erőszaknak, ezért úgy gondolom, az emberölésre nincs mentség. Most Laci húgával, Annával egy kertvárosi házban lakunk, itt már van egy másik kutya is, így Debit nem hozhatjuk magunkkal. Ezért keresünk valakit, aki örökbe fogadná” – mondta a Blikknek Cs. László nagymamája.
Tucatnyi gyanúsított
A rendőrök az üggyel kapcsolatban 18 személyt állítottak elő, és megállapították, hogy a kettős gyilkosságot a 18 éves Cs. Krisztián követte el. A gyilkossággal összefüggésben három embert vettek őrizetbe, akiket aztán a bíróság letartóztatásba is helyezett.
Korábban is voltak kilengései a tettesnek
Cs. Krisztián barátai azt nyilatkozták, hogy feltételezhető volt, hogy sötét útra tér a barátjuk. „Krisztián gyerekként még csendes, visszahúzódó srác volt, csak pokoli körülmények között. Aztán intézetbe került, de ott még kegyetlenebbé vált. Amikor találkoztunk vele, nem ismertünk rá. Másfél évig szökésben volt, mire elkapták és visszavitték. Mostanában rettegett tőlük a környék, társaival belekötöttek az élő fába is. Garázdaság és kábítószerezés miatt volt is dolga a rendőrséggel” – mondta az egyik barát.
Egy ország mozdult meg
Hatalmas tömeg gyűlt össze a gyilkosság után a Deák téri gyilkosság helyszínén a Mi Hazánk mozgalom szervezésében, hogy az emberek közösen emlékezzenek meg a tragédiáról. Ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt elrendelt jogszabályok miatt nem lehetett volna megtartani az óriási rendezvényt. A rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt, de az összegyűlt tömeggel nem tudtak mit kezdeni, sok résztvevőt igazoltattak.
Így tüntettek
Demonstrálókat igazoltattak
Ugyan Novák Előd azzal érvelt a rendőröknek, hogy kegyeleti megemlékezést tartottak, a rendőrség mégis igazoltatásba kezdett: főleg azokat állították meg, akik láthatóan a tüntetésre érkeztek (volt náluk zászló, transzparens).
A párt elnöke is megszólalt
„Nincsenek biztonságban a magyarok, a rendőrség a bűnözőket védi. Rendszeresen megtámadják a becsületes magyarokat” – szólalt fel a tüntetésen Toroczkai László, a párt elnöke – írja a Blikk.
Ultrák lepték el a belvárost
A Mi Hazánk demonstrációján rengetegen gyűltek össze, a rendezvényen megjelent a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Mi Hazánk Ifjai, a Betyársereg, valamint a Szurkolók az Állatokért szervezet néhány tagja is. Többen füstgránátot gyújtottak és úgy zengték a ria-ria-Hungária rigmust. Voltak többen olyanok is, akik azt kezdték el skandálni, hogy „igenis van cigánybűnözés”.
Otthon karácsonyozhatott az egyik támadó
Az egyik 19 éves fiút, aki részt vett a támadásban, szabadlábra helyeztek a karácsony idejére, hogy otthon ünnepelhesse a karácsonyt a szeretteivel. Az áldozatok szülei nem tudják hova tenni a bíróság döntését.
Felháborítónak tartják a bíró döntését
„Felháborító, hogy kiengedték azt az embert, aki a késelés után Lacikát a földön összevissza rugdosta! Remélem, a bíróság az ítélethirdetésen már nem lesz ilyen engedékeny és a legszigorúbb büntetést szabja ki a gyilkosra és két társára” – számolt be a család érzéseiről a Blikknek egy családtag.
Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán