„Most megölöm” – egy borsodi nő megkéselte a férfit, aki állítólag szerelmes belé

Egy 23 éves borsodi nő életveszélyesen megkéselt egy férfit. A Rudabányán élő tettest az utcán pillantotta az áldozatát. A nő bement a házba egy konyhakésért és nekitámadt a férfinak, aki állítólag szerelmes belé.

Régóta követte a férfi

A nő egy rudabányai családi házban él az élettársával. Az ominózus nap a ház udvarán tartózkodott, amikor észrevette, hogy az utána kajtató férfi az utcában tartózkodik.

„Most megölöm”

Ettől annyira ideges lett, hogy beszaladt a házba, kihozott egy konyhakést, és futva a férfi után indult, de közben a szomszédainak odakiabálta, hogy most megöli a kerékpárral közlekedő férfit.

Ötször szúrta meg

A nő dulakodni kezdett a férfival, amikor utolérte, majd elővette a pulóvere ujjába rejtett kést és ötször is megszúrta.

Szerelmes belé a férfi

A nő ezt követően visszaindult lakásába, de az udvaron lévő ismerőseivel közölte, megmondta, hogy leszúrja, majd hozzátette, ez az ember szerelmes belé, és úgy sem fogja feljelenteni.

„Börtönbe juttatlak”

A sorsára hagyott megkéselt  férfi még utána kiabálta, hogy ezt vissza fogja kapni és börtönbe juttatja.

Saját magát is megszurkálta

A nő a bűncselekmény után hazament, a kést bedobta az udvari vécébe, majd felhívta a rendőrséget és közölte, hogy a férfi megtámadta őt, majd pedig saját magát megszurkálta.

A rendőrök hívták a mentőket

A kiérkező rendőrök Rudabánya külterületén megtalálták a férfit, értesítették a mentőket, akik kórházba szállították.

Csak a szerencsén múlt, hogy nem halt meg

A férfi a szúrások következtében a hasüreg megnyílásával járó nyolc napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el, de csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. Az ügyészség börtönt kért a letartóztatásban lévő nőre.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudapestKörnyéke.hu

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Testi sértés
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

“Nem úszhatja meg az ember” – ezt mondta a fóti gyilkos, aki élettársa lányát végezte ki a nyílt utcán

Utólag kicsit megbánta, hogy megölte élettársa lányát, az 51 éves fodrásznőt a 86 éves fót…