Az emberölés soha nem évül el. Ha előkerül a tettes, bűnhődnie kell. Ez történt azzal az 57 éves férfival, aki megölte volt élettársát, majd a Tiszába dobta. A 15 évvel ezelőtti gyilkosság magyar elkövetőjét Olaszországban fogták el, most életfogytiglan vár rá.
Közös gyermekük volt
A vádirat szerint a tettes és az áldozat a 2000-es évek elején ismerkedett meg egymással, majd később élettársak lettek. Közös gyerekük is született. A nő 2006 elején – bár tartott a vádlottól és annak reakciójától – úgy döntött, hogy elhagyja a férfit. Egy bérelt ingatlanba költözött Szentesen, és már mással tervezte a közös jövőt. A Tettes.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Megszervezte a gyilkosságot
A tettes látszólag elfogadta és tudomásul vette, hogy a nő elhagyta, valójában azonban elhatározta, hogy elégtételt vesz, és megöli a nőt, így a közös gyerek felügyeleti jogát is megszerzi magának. A tudta, hogy hol lakik az áldozat, és így azt is, hogy a házat kutyával őrzik, ezért mérget szerzett be, eltervezte a gyilkosság főbb mozzanatait, és várta az alkalmat a terv végrehajtására.
Elhurcolta a nőt
Az áldozat 2006. július 21-én este a tettes közös gyermekével egyedül volt otthon. A vád szerint a férfi aznap az esti órák és másnap reggel közötti időben bement a szentesi ház területére, megmérgezte a házőrző kutyát, majd közös gyermeküket a házban hátrahagyva, a nőt elhurcolta a házból.
Megölte és a Tiszába dobta
Ezután ismeretlen helyen, olyan módon és mértékben bántalmazta, hogy a nő életét vesztette. Holttestét a férfi a Tiszába dobta, hogy azt a látszatot keltse, hogy volt élettársa önként távozott.
Az áldozat édesapja szólt a rendőröknek
A meggyilkolt nő biciklijét is magával vitte, majd reggel, az esedékes láthatásra hivatkozással, ő maga jelent meg a meggyilkolt nő szüleinél azzal, hogy nem tudja elérni őt. A megölt nő édesapja átmászott a kerítésen és a házban egyedül találta a kétéves gyereket. Az áldozat édesapja a nő eltűnését még aznap bejelentette a rendőrségen.
Egy évvel később került elő a holttest
A nő holttestét 2007 nyarán találta meg egy horgász, akkor azonban nem tudták azonosítani. A büntetőeljárás során felmerült adatok alapján, végül 2020-ban került sor az azonosítására.
Olaszországban fogták el a tettest
A gyilkos férfit európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el, majd az osztrák hatóságok közreműködésével 2020 júliusában szállították Magyarországra, ahol gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették.
Életfogytiglan várhat rá
A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő tettessel szemben előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Törvényszékre, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A Tettes.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Szentesen történt az eset
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: rendőrség