július 12, 2025

Tettes.hu

3 új cikk
  • 2025-07-10 Döbbenetes: Megölte a fiát a kegyetlen apa, aztán elásta a patak parton, 25 év után most került elő a holttest – Mi történhetett?
  • 2025-07-10 “Nem tudom magamban tartani” – Schubert Norbi is megszólalt az ukrán kényszersorozáskor agyonvert magyar katona ügyében
  • 2025-07-09 „Esélyt sem adtak maguknak, hogy túléljék a balesetet” – senki nem volt bekötve abban az autóban, amelyben kedden az M1-esen három felnőtt és egy gyermek halt meg
Kezdőlap Tag Archives: Gyógyszer

Tag Archives: Gyógyszer

„A gyereket eszméletlen állapotban találta meg édesanyám, és a testvérem is nagyon közel volt már ugyanehhez az állapothoz” – testvére vallott arról, hogyan próbálta megölni kisfiát a zuglói horroranya

Írta:  Tettes.hu
2021-03-14
in :  Elfogás

Letartóztatásba került az a 25 éves budapesti anya, aki begyógyszerezte a 3 éves kisfiát, majd magával is végezni próbált. A tettes azonban nem fog börtönbe kerülni, ugyanis elmegyógyintézetbe küldenék a nőt, akinek testvére azt mondta, szerelmi csalódás vezérelte, amikor gyógyszert adott a gyermekének. Megpróbálta megölni A gyanú szerint a nő antidepresszánst is beadott hároméves gyermekének abból a szándékból, hogy megölje …

Tovább

Gyógyszerekkel akart végezni a 3 éves kisfiával egy budapesti anya: ezért vetemedett rá a nő a szörnyűségre

Írta:  Tettes.hu
2021-03-14
in :  Elfogás

Begyógyszerezte a 3 éves kisfiát egy budapesti anya, aki ezt követően antidepresszánsokkal a saját életével is végezni próbált. A kicsi életét a nagymama mentette meg, aki azonnal bevitte egy közeli rendelőbe a gyermeket, akivel feltehetően azért próbált meg végezni a tettes, mert nehéz anyagi helyzetbe került a család. Begyógyszerezte kisfiát Ahogyan arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, a 25 éves nő 2021. …

Tovább

Friss cikkek

Döbbenetes: Megölte a fiát a kegyetlen apa, aztán elásta a patak parton, 25 év után most került elő a holttest – Mi történhetett?

“Nem tudom magamban tartani” – Schubert Norbi is megszólalt az ukrán kényszersorozáskor agyonvert magyar katona ügyében

„Esélyt sem adtak maguknak, hogy túléljék a balesetet” – senki nem volt bekötve abban az autóban, amelyben kedden az M1-esen három felnőtt és egy gyermek halt meg

A lovárdában molesztálta az interneten megismert kiskorút a lovász: a lány sírva könyörgött, hogy hagyja békén

Ezt se hagyd ki

Közel ezer órát hiányzott az iskolából egy zalavári fiú, a szülők börtönbe mehetnek

Börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Keszthelyi Járási Ügyészség egy zalavári házaspár ellen, akik nem járatták iskolába kiskorú gyermeküket és a kötelező védőoltások beadatásáról sem gondoskodtak. Nem járt iskolába a fiú A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 40 éves férfi és 45 éves felesége a 2022/2023-as tanévben nem kötelezték az akkor 15 éves gyermeküket arra, hogy iskolába járjon. A fiú harmadszorra kezdte meg a hatodik osztályt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Igazoltatlanul volt távol  A tanév végéig 957 órát hiányzott, ebből 929 órát igazolatlanul, így nem volt osztályozható és újabb […]

Most olvassák

Gyilkosság

12 évvel ezelőtt történt a csepeli kettős gyilkosság: gondnok végzett az iskola igazgatójával és egy tanárral

e3

Rólunk

A Tettes.hu aktuális hírportál újságírói szakmai együttműködésben dolgoznak a hatóságokkal. Információink hitelesek, gyorsak, frissek. Kiadó: Like Company Kft. Budapest

Impresszum

Kövess minket te is!

Népszerű cikkek

12 évvel ezelőtt történt a csepeli kettős gyilkosság: gondnok végzett az iskola igazgatójával és egy tanárral

21 év börtönt kapott a darnózseli hentes, aki megölte, majd feldarabolta feleségét

Újpesti rendőrtragédia: bocsánatot kért a balesetet okozó rendőr az áldozat családjától

“Nem úszhatja meg az ember” – ezt mondta a fóti gyilkos, aki élettársa lányát végezte ki a nyílt utcán

Időrendben

  • 2025-07-10

    Döbbenetes: Megölte a fiát a kegyetlen apa, aztán elásta a patak parton, 25 év után most került elő a holttest – Mi történhetett?

  • 2025-07-10

    “Nem tudom magamban tartani” – Schubert Norbi is megszólalt az ukrán kényszersorozáskor agyonvert magyar katona ügyében

  • 2025-07-09

    „Esélyt sem adtak maguknak, hogy túléljék a balesetet” – senki nem volt bekötve abban az autóban, amelyben kedden az M1-esen három felnőtt és egy gyermek halt meg

  • 2025-07-09

    A lovárdában molesztálta az interneten megismert kiskorút a lovász: a lány sírva könyörgött, hogy hagyja békén

  • 2025-07-09

    Traktorral gázolta halálra feleségét egy látássérült férfi, a férj észre sem vette, hogy áthajtott a nőn

Kiadja a Like Company Kft | Minden jog fenntartva! | tettes.hu