19 bűncselekményt követett el 19 évesen: ezekre a bűnökre kell a fiatalnak felelnie

A vádhatóság szerint a 19 éves tettesnek súlyos bűnök kerültek a bűnlajstromára, ugyanis a fiatal fiú kirabolta a nagymamáját, lopott a nagybátyjától, rátámadt egy jegyellenőrre és még egy nőt is megfogdosott a nyílt utcán. A 19 bűncselekményt alig fél év alatt követte el, sorozatának végül az vetett véget, hogy a hatóságok elfogták és előállították.

Fél éven át halmozta a bűncselekményeket

A Soproni Járási Ügyészség vádirata megállapítja, hogy a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható, büntetett előéletű férfi 2019 őszétől egészen 2020 tavaszáig követte el a súlyosabbnál súlyosabb bűncselekményeket.

Vállalhatatlanul viselkedett

A hatóságok szerint a férfi rengeteg aljasságot művelt a fél évig tartó időszakban: megöléssel fenyegette meg egy évfolyamtársát (amiért az nem akarta odaadni neki a telefonját), lelövéssel fenyegette meg egy vonaton ülő női utastársát, akit aztán üldözött is a nő menekülése során. Megfogdosta hátulról egy nő fenekét és nemi szervét a nyílt utcán, majd puszit dobott neki. Lopott továbbá biciklit, dohánytermékeket, élelmiszert, ruhákat és cipőket is.

Cipőket rendszeresen lopott

A lábbeliket rendszeresen és kitervelten lopta el, úgy, hogy a sajátját ott hagyta a próbafülkében. Ugyanakkor nem csak ez volt az egyetlen döbbenetes lopása: egy dióárus nőtől ellopta az elé helyezett aprópénzes tálat. Egy 13 éves gyerek kezéből pedig pénzt kapott ki.

Betört a nagybátyjához

A fiatal férfi a nagybátyjához is betört, mégpedig úgy, hogy betörte a bejárati ajtót és a lakásba besurranva onnan is lopott.

Másokhoz is betört

A bűnöket egymás után halmozó férfi ugyanakkor nemcsak a saját nagybátyjához tört be, hanem másokhoz is: egy idegen lakásba szintén lopási szándékkal osont be, az alvó nagymamája párnája alól pedig mobiltelefont csent el. A fiatal férfi egy másik alvó nőtől is lopni akart a vonaton, az őt elszámoltatni akaró kalauzt pedig üldözni kezdte, valamint megfenyegette, hogy megfejeli és megöli őt.

19 bűncselekménnyel vádolták meg

Az ügyészség 19 bűncselekménnyel vádolta meg a 19 éves férfit, aki lopásokat, kifosztásokat, zaklatásokat, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot és szeméremsértést követhetett el. A férfit akár 7 és fél év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Letartóztatták

A fiatal férfi letartóztatásban várja az ügye folytatását. Az eljárás során a Soproni Járásbíróság hozhat ítéletet.

Kiemelt fotó: Ügyészségi fotó – Forrás: Ügyészség

Load More Related Articles
Load More In Betörés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Check Also

Magamutogató, perverz férfit fogtak el a polgárőrök: az elkövető a HÉV-en szemtelenkedett

“Úgy menekült, mint egy vad” – így írták le a történteket azok a sződlig…