A machetés gyilkos szembenézett az áldozata férjével: „Az egész családomat lemészárolta ez a féreg. Én azt mondom, életet az életért”

Szembenézett a kőbányai machetés gyilkossal az áldozata K. Szabina férje. A bíróságon drámai pillanatok zajlottak le. A férfi a tettes bocsánatkérését nem fogadta el.

Becsengetett az áldozathoz

2019. december 30-án egy hétfői napon Kőbányán a Harmat utcában 17 óra 50 perc körül történt a tragédia.

A gyermekek szeme láttára kaszabolta szét az édesanyát

A brutális kivégzést az asszony három sikoltozó kislánya is végignézte, ahogyan azt is, ahogy Dániel az eset után szó nélkül elrohant.

Gyorsan elfogták

A tettest nem sokkal később elfogták, a férfi pedig mindent bevallott. Elmondta, hogy az eset előtt nagyon sokat ivott, szteroidozott és depresszív hangulatban volt, azonban azt a mai napig nem tudta megmagyarázni, miért is támadt rá az alatta lakóra.

Saját húgára is rátámadt

A rendőrségi eljárás sok szörnyűségre is fényt derített. Kiderült ugyanis, hogy a férfi az eset előtt, karácsonykor a saját kishúgára is rátámadt, és szenteste után megerőszakolta, a laptopján pedig rengeteg gyerekpornót is találtak – írja a Borsonline.hu.

Szteroidot szedett és ivott

Korábbi tárgyalásán Dániel már elismerte, amit tett, és saját kivégzéséért könyörgött, azt azonban tagadta, hogy erőszakoskodott volna testvérével. A férfi később elárulta, nem volt indoka tettének, csak annyit tudott mondani, hogy előtte nagyon sokat szteroidozott és ivott.

Szembenézett a gyilkossal

Hétfőn lehajtott fejjel lépett a tárgyalóba K. Dániel – írja a Bors. A mostani ülés drámai fordulatot vett, ugyanis a meggyilkolt asszony férje tanúként először nézett szembe felesége gyilkosával.

Bocsánatot kért

Dániel a férjtől remegő hangon kért bocsánatot: „Erre nincs bocsánat, tudom, de szeretnék bocsánatot kérni”.

„Én azt mondom, életet az életért”

A férj azonban határozottan nemet mondott: „Ezt nem lehet. Nem a lábamra léptél a buszon. Az egész családomat lemészárolta ez a féreg. Én azt mondom, életet az életért”.

Kiemelt kép: K. Dáneil az elfogása után – Forrás: police.hu

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Gyilkosság
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Családi ház előtt kapta elő a fegyverét és kezdett lövöldözni: szerelmi bánata miatt benyugtatózta magát a férfi

Gázpisztollyal sétált körbe, majd kezdett el lövöldözni a tettes Érden. Mint kiderült, a f…