„Ne haragudj, de meg fogok halni” – ezt mondta édesanyjának a rendőr, akit Újpesten késelt meg egy őrjöngő férfi

2020. december 24-én, kora reggel egy hangoskodó, agresszív férfihoz riasztottak két újpesti járőrt, azonban a férfi az egyik rendőrt megtámadta, ezért a másik rendőr lelőtte a tettest. A sérült rendőrt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, azonban az egyenruhás azóta már jobban van, annyira, hogy el is tudta mesélni, mi volt a késelés után.

Újpesten késeltek

A rendőröket december 24-e reggelén értesítették egy újpesti társasházhoz, hogy intézkedjenek egy erőszakos, hangoskodó férfival szemben. Az esethez két járőrt riasztottak, azonban a kiérkezésüket követően a támadónak sikerült többször is késsel megszúrnia az egyik rendőrt, Petit. Ekkor Peti társa, Erika a társa életének védelmében lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette.

Kórházban ápolják Petit

A majdnem halálra késelt rendőrt kórházba szállították, ahol az orvosoknak sikerült stabilizálniuk Peti állapotát, így ő már túl van az életveszélyen. A rendőrségnek sikerült utolérnie Petit a kórházban, ahol forgattak is vele egy kisfilmet.

Mindenre emlékszik

„Minden pillanatra emlékszem, arra is, amikor társam már biztonságban van” – meséli a videóban az összeszurkált rendőr, aki a támadás után levonszolta magát a hatodik emeletről a földszintre. A küzdelmes lejutás alatt a férfi rádión riasztotta a munkatársait, hogy hívjanak neki mentőt, mert különben el fog vérezni.

Mindene véres volt

A sérült rendőr egész testéből ömlött a vér, ezért Peti biztos is volt benne, hogy nem éli túl a brutális támadást. A késelés után fel is hívta az édesanyját, hogy tájékoztassa, mi történt vele.

„Ne haragudj, de meg fogok halni”

Petinek sikerült az utolsó erejével felhívni az édesanyját, de szerencséjére nem következett be az, amit mondott neki, mert túlélte a támadást.

Parancsnoka is ott volt

Amikor a rendőrök értesültek a véres támadásról, Peti parancsnoka egy percig sem tétovázott, és a helyszínre sietett, majd azt mondta neki: „megtiltom neked, hogy meghalj” – mondta.

Még a mentősökre is emlékszik

Miután kiérkeztek a sérült rendőrhöz a mentősök, Peti emlékszik, hogy végig velük beszélt. A mély sebek viszont nem hagyták Petit tisztán levegőhöz jutni, a rendőr fuldokolni kezdett, majd elájult.

Látta a fényt

Peti elmondása szerint az utolsó kép, ami még megvan neki, az egy fénysugár és egy szemüveges férfi alakja. Következő emléke már csak az, hogy felébred a sikeres beavatkozás után.

Nem akar pályát váltani

Peti továbbra is rendőr szeretne maradni, sőt, soha nem is jutott eszébe, hogy pályát váltson.

Kiemelt kép: Facebook

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Erőszak
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Családi ház előtt kapta elő a fegyverét és kezdett lövöldözni: szerelmi bánata miatt benyugtatózta magát a férfi

Gázpisztollyal sétált körbe, majd kezdett el lövöldözni a tettes Érden. Mint kiderült, a f…