Összetörte a csontjait a másfél éves nevelt gyerekének egy férfi

Vádat emeltek egy Somogy megyei férfival szemben, mivel a tettes folyamatosan bántalmazta élettársa másfél éves gyermekét. A 21 éves anyának is felelnie kell a bíróságon, ugyanis neki az volt a bűne, hogy nem állította le az erőszakos férfit.

Előző kapcsolatból született a kisfiú

A gyerekveréssel vádolt férfi 2020 májusában költözött össze az élettársával, és közösen kezdték el nevelni a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiát. Ebben az időszakban a kisfiú gyakran volt nyugtalan, sokat is sírt, ami zavarta a vádlottakat.

Veréssel fenyítették

A 32 éves férfi rendszeresen bántalmazta a kisfiú, mégpedig úgy, hogy az arcát és a testét több alkalommal is, nagy erőből megütötte. Ha a kisfiú nem hallgatott el az ütésekre, akkor a férfi 40-50 cm magasságból belehajította a gyerekágyba.

Összetörtek a csontjai

A brutális ütések egyenként is súlyos sérüléseket okoztak a kicsinek: 2020 júliusának végéig bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést szenvedett el.

Így nézett ki a kisfiú szobája

Az anya nem lépett fel a bántalmazás ellen

Az ügyészség információi szerint az anya tudott a bántalmazásokról, de nem tett azok ellen semmit, sőt, egy 2020 júniusában történt orvosi vizsgálaton még el is hallgatta a sérülések keletkezésének módját – pedig a gyermek ekkor már lábra sem tudott állni a súlyos, töréses sérüléseitől.

Háziorvos vette észre a sérüléseket

A gyermek sérüléseit végül egy házi gyermekorvos vette észre, aki 2020 júliusának végén el is utalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol a kivizsgálások eredményeként egyértelművé vált, hogy a gyermeknek azért vannak ilyen durva sérülései, mert őt otthon verik. Az orvosok értesítették a rendőrséget és a gyámhatóságot.

Eljárás indult

A kaposvári nyomozók azonnal intézkedtek és eljárást indítottak a 32 éves férfi ellen, akinek a letartóztatását – az ügyészség indítványára – a bíróság elrendelte.

Börtönt javasolnak

Az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől való eltiltást indítványozott mindkét tettessel szemben.

Jobban van

A kisfiú azóta felépült, sérülései begyógyultak. A hatóságok gyermekotthonban helyezték el.

Kiemelt kép: Gyerekágy – Forrás: Ügyészség

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Erőszak
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Átengedte a vezetést 6 éves kisfiának: az apuka eközben a Facebookon élőben közvetítette az eseményeket, ítélet született az ügyben

2020 májusában történt a döbbenetes eset, amikor egy férfi átengedte a vezetést a mellette…