Elítélték a budapesti kínai bordélyház vezetőjét – az ítélet nem jogerős

A tettes hónapon át üzemeltetett egy bordélyházat Budapesten, a Kínai Népköztársaságból származó női prostituáltak alkalmazásával. Az illegális kupleráj mellett a vezető még kábítószert is szerzett.

Elsőfokon elítélték

Elsőfokon fegyházbüntetésre ítélték egy Budapesten működtetett kínai bordélyház üzemeltetőjét – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Ő szervezte a prostituáltak utaztatását

Közleményük szerint a vádlott 2015 októberétől 2016 augusztusáig üzemeltette – a Kínai Népköztársaságból származó női prostituáltak alkalmazásával – bordélyházát a fővárosban. Ő szervezte a prostituáltak utaztatását, akik elszámolással tartoztak és keresetük egy részét is leadták neki. Ezt a pénzt a vádlott részben a bordélyház üzemeltetési költségeinek fedezésére, részben pedig saját célra fordította.

Ebben az ingatlanban üzemeltette

Egy társa – ingatlanközvetítőként – közreműködött a prostitúciós cselekmény helyszínéül szolgáló ingatlan kibérlésében, továbbá tolmácsolt a másik két vádlott között.

Volt segítsége

Egy másik társa segített a szexuális cselekményre ajánlatot tevő hirdetések közzétételében, illetve fogadta az az iránt érdeklődő kliensek hívásait és segített nekik a találkozók megszervezésében.

Kábítószert is szerzett

Ezek mellett a bordélyház üzemeltetője 2016 áprilisa és augusztusa között rendszeresen szerzett kábítószert, amelynek egy részét – saját fogyasztásának biztosítása mellett – többeknek hozzáférhetővé tette, illetve fogyasztásra kínálta. Őt a bíróság – mint többszörös visszaesőt – bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről.

A bűnsegédek

Két társát a bíróság bűnsegédként elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek. Egyikükkel szemben megszüntette egy korábbi büntetőügyben alkalmazott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 1 év 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, míg a másikukkal szemben 1 év – másfél évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Enyhítő körülmény?

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, a bordélyház üzemeltetőjének részleges beismerését, továbbá egyik társánál büntetlen előéletét és beismerését valamint azt is, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Súlyosító körülmény is van

Súlyosító körülmény volt ugyanakkor két vádlott büntetett előélete, továbbá a bordélyházat üzemeltetőnél, hogy a cselekményt különös visszaesőként is követte el.  

Nem jogerős az ítélet

A másodfokú eljárásig a bordélyház üzemeltetője letartóztatásban marad. Az ítélet nem jogerős – olvasható a törvényszéki közleményben.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Prostitúció
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Családi ház előtt kapta elő a fegyverét és kezdett lövöldözni: szerelmi bánata miatt benyugtatózta magát a férfi

Gázpisztollyal sétált körbe, majd kezdett el lövöldözni a tettes Érden. Mint kiderült, a f…