Évekre a fiatalkorúak börtönébe kerülhet az az első fokon elítélt tettes, aki tavaly májusban megtámadott egy nőt a nyílt utcán. Az első fokú bíróság 3 év 5 hónap letöltendőt szabott ki a férfira, aki a másodfokú ítéletig biztosan letartóztatásban marad.
Orvul támadt
A Debreceni Törvényszék közleménye szerint a férfi a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 éves volt. A 33 éves nő éppen három gyermekével sétált, amikor hátulról megtámadta őt. A férfi ismerte a sértettet – olvasható a blikk.hu oldalon.
Megerőszakolta az anyukát
Az elkövető előbb kitépte az anyuka kezéből kerékpárt, amelyen rajtaült a nő 5 éves fia is. A biciklit felborította, ezután a sértettet az út melletti füves részen a földre lökte, majd levetkőztette és megerőszakolta.
Próbált segítséget hívni
A nő megpróbált ellenállni és segítségért is kiabált. A legkisebb gyermekei a közelben lévő otthonukba menekültek, hogy segítséget kérjenek. A nő 11 éves lánya sokkos állapotban hívta fel a segélyhívót.
Letartóztatták a férfit
A férfi ezt észrevette, és elmenekült kerékpárjával. A rendőrök azonban pár óra múlva elfogták. Azóta javítóintézetben van letartóztatásban.
Elítélték a vádlottat
A bíróság fiatalkorúak bírája által vezetett tanácsa távmeghallgatást tartott az ügyben. A meghallgatás után fenyegetéssel és erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, amelyet fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.
„Útonállásszerű” elkövetési mód
A súlyos büntetést a tanács szerint a bűncselekmény elkövetésének „kirívóan, gátlástalan, útonállásszerű” elkövetési módja indokolja, „hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán.”
Bagatellizálja tettét
A férfi megbánást tanúsított, azonban a bíróság azt nem tekintette meggyőzőnek és őszintének. Ezt a róla készült javítóintézeti véleményre és jellemzésre alapozta, amely szerint a férfi még mindig igyekszik a cselekményét elbagatellizálni.
Egyelőre nem jogerős
A férfi és védője részben jogi minősítés, és részben enyhítés miatt fellebbezett. Az ítélet emiatt nem jogerős.
Egyelőre nem engedik ki
A tettes azonban a másodfokú bíróság ítéletéig továbbra is letartóztatásban marad.
Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke