Vagonfosztogatókat fogtak el a rendőrök: a rajtaütésben 80 egyenruhás akciózott, 11 tettesre került rá a bilincs

Összehangolt rendőrségi akció keretén belül csaptak le a rendőrök 12 címre Budapesten és környékén. A hajnalban rendezett rajtaütésben 80 rendőr vett részt, és még három kutyát is bevetettek a helyszíneken, ahol meg is találták a tetteseket és az ellopott zsákmányt.

Korábbi nyomozás része

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai már 2019 tavasza óta nyomoztak a megdézsmált vagonok ügyében – olvasható a police.hu oldalon.

Elfogtak már gyanúsítottakat

Korábban 4 férfit el is fogtak, ebből kettőjük ellen több rendbeli, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette miatt folyik eljárás. A mostani rajtaütés is ennek a nyomozásnak a része.

Összehangolt rajtaütés

Az akcióban a Jász-Nagykun-Szolnok, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységei, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya, valamint a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitánysága munkatársai, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnügyi és egyenruhás tagjai, továbbá a Ceglédi Járási Ügyészség ügyésze vettek részt.

Sokan vettek részt benne

Az eligazítás után több tucat autóval indultak a 9 ceglédi és egy budapesti helyszín felé.

Többeket előállítottak

Ceglédről 10 embert, a fővárosból egyet állítottak elő. Utóbbi címén rengeteg lopott holmit is találtak. Két nőt és 9 férfit állítottak elő, a többiek ellen szabadlábon hagyásuk mellett indult eljárás.

Jó ideje csinálták

A rendőrség gyanúja szerint a banda 2019 elejétől kezdve tört fel szerelvényeket a ceglédi, az albertirsai, valamint ferencvárosi pályaudvaron. Az itt talált holmikon később megpróbáltak túladni.  

Külön eljárás

Az egyikük otthonában szabálytalan áramvételezést is találtak, ami miatt külön büntetőeljárás is indul.

Jó ismerősök

Az elfogott gyanúsítottak főként közeli ismerősök, de őrizetbe került egy apa, valamint két fia is.

Egyikőjük vallott

A kihallgatások során egy személy részéről hangzott el érdemi vallomás, a többiek megtagadták a vallomástételt. A további büntetőeljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai folytatják.

Itt a videó az összehangolt rajtaütésről:

Kiemelt kép: Az elfogás után az egyik gyanúsítottra figyel két rendőr – Forrás: police.hu

Mutass több kapcsolódó cikket
Load More In Lopás
A hozzászólások nem engedélyezettek.

Nézze meg ezeket

Családi ház előtt kapta elő a fegyverét és kezdett lövöldözni: szerelmi bánata miatt benyugtatózta magát a férfi

Gázpisztollyal sétált körbe, majd kezdett el lövöldözni a tettes Érden. Mint kiderült, a f…